Lakást találni

Hát az nem egyszerű. Amíg otthon voltam, szóba sem álltak velem. Itt különben ez a trend, akkor vesznek komolyan, ha már itt vagy: van itteni telefonszámod, meg itteni címed. Állást és lakást keresni is csak így lehet. Nyilván vannak persze kivételek.

A lakáspiac mondhatni dinamikus Londonban. Ahogy Suzuki nevű kedvenc ügynökünk, akit Hajnalka –akinek ezúton is köszönöm, hogy kitartott mellettem, és végignézte velem az összes kecót, és közben hallgatta, hogy melyik lakással mi a bajom- is a szívébe zárt, fogalmazott, ez egy gamble, és ha nem tudok aludni a lakástalálás okozta stressztől, akkor ne menjek kaszinóba.

Miért is van szó „gamble”-ről? Azért, mert az érdeklődőknek be kell fizetniük pénzt azért, hogy ajánlatot tehessenek, majd ajánlatot kell tenniük, ekkor az ügynökség ellenőrzi a papírjaikat, melyeket előzőleg le kellett adniuk, úgyismint fizetésről szóló igazolás, megtakarításokról szóló banki kivonatok, munkaadói ajánlás, meg ilyenek. Azután, ha ezek igazinak bizonyulnak, a landlord dönt, hogy elfogadja-e az ajánlatot. Tehát számít, hogy mennyit ajánlasz, és hogy nem előz-e be valaki, ha sokat tökölsz. És ezek után a landlord még mindig meggondolhatja magát. És persze 6 heti depositot, meg a havi bérleti díjat előre kell perkálni.

A „gamble” úgy kezdődik, hogy felhívsz letting agency-ket, ahol a letting agent felveszi a telefont, és mielőtt megkérdezhetnéd, hogy a hirdetésben olvasott lakás kiadó-e, feltesz 15 igencsak személyes kérdést a kilétedről, a fizetésedről, hogy kikkel fogsz lakni a lakásban, és hogy milyen lakást keresel. Ezután elmondja, hogy őszerinte melyikeket fogja megmutatni neked. Voltunk egy angol (Mark) és egy walesi (Rupert) ügynökkel lakást nézni, ezek gyönyörűen beszéltek, és meséltek a barátnőjükről, kislányukról , és hogy még nem jártak Magyarországon, de rajta van a listájukon. Mutattak helyre lakásokat, de nem elég jókat. Aztán volt egy indiai csávó, aki egy skót csajjal küldött ki minket egy házhoz, ami három hálószobás volt, kocsibeállóval, nagy kerttel, de nagyon szűk terekkel. Ez a csaj azon kívül, hogy csúnyán nézett ránk, amikor kicsit túl erősen csaptuk be a sárga bogárhátújának ajtaját, azzal a szöveggel etetett minket, hogy van már komoly érdeklődő, ajánlatot is tett, de az három olasz egyetemista, és nyilván a landlord egy családot előnyben részesít velük szemben. Később valami ilyesmit egy másik ügynök is mondott, ezért gondolom, hogy ez a feszültségfokozó sztenderd szöveg. Ezek után tértünk be Suzukihoz a Japan Letting Agency-be. Csudacuki volt, az elején teljesen hülyének néztük, mert mintha nem értett volna minket, és nem tudta volna, mi a dolga. De aztán felhívott, és elvitt két igen jó helyre. Egy lakást és egy házat mutatott, a lakás sajnos nagyon drága volt, a ház viszont annyira megtetszett, hogy még a 250 fontot is kifizettem, ami az ajánlattevéshez kellett. Ez egy három hálószobás ház volt, nagy kerttel, egy japánok-görögök-feketék-keleteurópaiak lakta környéken, Actonban. A sarkon egy görög Nurseryvel, 5 perc sétára egy hatalmas parktól, és hét percre egy central line metrómegállótól. A háznak nagy ablakai voltak, szépen megvilágította a nap az összeset. Összesen háromszor néztük meg, szegény Suzukival, harmadszorra már Bori és Bence is ott volt, de végül alul maradt azzal a lakással szemben, melynek hálószobájában írom most ezeket a sorokat. Ugyanis szerencsénk volt. Első nap a munkában az egyik munkatársnőm megadta egy volt kolleganő, Tamara számát, mert tudta, hogy hirdeti a kórház környékén lévő lakását. Fel is hívtam Tamarát rögtön, de addigra már egy hölgy tett nekik ajánlatot, azt mondta, ha valami mégsem lesz jó, akkor hív majd, gondoltam is, hogy erről lecsúsztunk, de aztán egy nappal Bencéék érkezése előtt felhívott, hogy a hölgyről kiderült, mindenben hazudott nekik, ezért menjek, nézzem meg a lakást. (Valamire akkor mégiscsak jó ez a referencia-ellenőrzés) Megnéztem, tetszett, körbejártam a környéket, az még jobban tetszett.  De a Suzuki-féle ház is tetszett. Rövidre zárva, Bencével, Borival megnéztük megint a lakásokat, aztán másnap a környékeket, beszéltünk a szomszédokkal, a gyerekprogramokat sorra vettük, meg a nurseryket is. Mindent mérlegelve, a kisebb lakás mellett döntöttünk. Nem kell annyit takarítani, Bori nem esik le a lépcsőn, közelebb van a kórház, és Tamara mindenben segít. Kialkudtuk, hogy még bútorokat is vesz az üres kéglibe.

 

 

Bori Londonban

Most érkezett ide harmadszor. Hiányoztam neki, de nagyon kis hős volt, még Denis bácsinak is elmeséltem, hogy a reptérre indulásnál kétszer! megölelt, és azt mondta, szia, mama, találkozunk majd. Semmi jelenet, semmi sírás. Előző nap este, meg azt mondta: - Szia, cici. Mindent értett. A reptéren megérkezéskor aludt, így a metrón ébredve látott meg, elmosolyodott, és azt mondta: - Anya. Később sokszor mondogatta: - Anya megjött, anya megjött. Nem aludt jól az első napokban, volt, hogy éjjel felébredt, keservesen sírt, és nagyon nehezen aludt vissza. 

Mostanra már megszokta, hogy megint vele vagyok, a múlt héten három éjszakát dolgoztam, ami meg sem kottyant neki, mondta, hogy menjek a kisbabákhoz. És reggel várt. A parkban, boltban meg sem rezzen, hogy angolul beszélnek hozzá, mindenkivel barátságos, és megérteti magát. Pénteken voltunk Vámos Annával és anyukájával, Pataki Judittal a közlekedési múzeumban, Borinak nagyon tetszett, felmászott buszt vezetni, és teljes természetességgel mondta egy apukának, hogy nyomd meg, nyomd meg, mire az angol úr azonnal megnyomta a gombot. Bori jelenleg használt angol szavai: Bye-bye, see you, Thank you, orange, green. Illetve a The wheels of the bus című nótát kéri mostanában, persze utána még mindig a „Fakatoka” a második. Vége van viszont a „–Jó.” korszaknak. Most már azt mondja: - Igen. Szava járása pedig most éppen: - Anya, gyeje már! De rögtön elsőre is így mondja. 

Egyik reggel megyünk a konyhába, és Bori teljes természetességgel mondja, esik a hó.  És tényleg esett, meg is maradt, több napon át. És még a közlekedés sem állt meg mint 3 éve. Meg is vagyok lepve. A hátsó kertünkben építettünk két hóembert, rendesen, répával. Azok még  négy nap után is állnak, igaz a répa lecsúszott az ölükbe.

Az új kéglinkbe múlt vasárnap költöztünk be, Anikóék, Hajniék segítettek. Előtte szegény Nóra pici lakásában aludtunk, amit igencsak felforgattunk, ami akkor volt nagyon feltűnő, amikor visszamentünk az otthagyott cuccainkért, és hatalmas rend, és tisztaság fogadott minket. lakásunk két hálószobás. Kék ajtaja van. Az ajtó egy szűk folyosóra nyílik, ahonnan jobb kéz felé vannak a szobák, először a nappali, aztán a háló, a hatalmas tükrös beépített szekrénnyel, majd egy lépcső következik, és Bori kisszobája, azután még mindig jobbra a fürdő. A folyosó pedig a konyhába torkollik, aminek van egy ajtaja a ház oldala felé jobbra. Ha nem a főbejáraton jövünk be, akkor erre is lehet, van egy szintén kék ajtó, ami elválasztja a kertet az utcától, a ház oldala mellett kell bejönni, be a kék kapun, és megérkezünk a konyhához, tovább menve pedig van a kert, végében a sufnival. 

Szerencsére Anikótól kaptunk takarót, meg párnát, Nórától néhány tányért, meg széket, ugyanis a lakáskában semmi, de szó szerint semmi nem volt. Mostanra beszereztünk már edényeket, meg tányérokat, megérkezett a kialkudott mikro, meg porszívó is, és ma végre hajszárítót is vettünk. 

A hideg konyhakőre, meg a fürdőszobába vettünk szőnyeget. A konyhai szőnyeget a Homebase-ben láttuk meg, és az eladó váltig állította, nem adják el, mert display, aztán meglepődött, amikor a menedzserrel folytatott rövid beszélgetés után a félárú szőnyeget még olcsóbban hoztuk el, a menedzser által gondosan nejlonba csomagolva, mert ugye esett a hó. :)

  

Lassan, de haladunk. Borinak itt volt a hordozható ágya, amit még egy éve vettem, és Nóráék, Hajniék megőrizték nekünk, úgyhogy ő legalább nem a földön alszik. A fürdőkád meg egyenesen zseniális, mert egy nagy fehér sarokkád, rettentő sok rajzoló felülettel, egyre gyorsabban is fogynak a csempére rajzolós kréták. Más a Borinak nem is kell a nyugodtsághoz. Kivéve, persze a barátocskáit. Emlegeti is őket, AAA, Benedek, Lulu, Fanci, Kornél, Dókka, Rozika, Lilit általában akkor, ha harapásról, vagy karmolásról van szó. J  És persze a felnőttek is hiányoznak neki. Úgyhogy aki teheti, és szívesen beszélne velünk, menjen fel a skype-ra, hátha tudunk beszélni.(persze intenetet csak február 6-án kötnek be hozzánk, addig a szomszédét lopjuk, így elég gyatra néha a kapcsolat) Szerencsére az itteni kis védőháló eddig nagyon rendesen gondoskodott arról, hogy szegény Borika ne kapjon sokkot attól, hogy csak a két szülejét látja.
 

Első poszt

05/01/2013

Hahó.

Gyorsan el kell kezdenem írni, mert annyi minden történik, hogy a felét már el is felejtettem. A lényeg, hogy újra Londonban vagyok. Kijöttem egyedül, ott hagytam kisPöcköt, és elkezdtem dolgozni.
Már amikor leszálltam Lutonban, szomorúságomból, hogy kimindenkit hagytam otthon, kizökkentett, a masina a falban, ahonnan a feladott poggyászra várás közben  bankkártyám bedugásával kinyertem vonatjegyemet. De tényleg. Beledugtam a bankkártyám, és 5 másodperc múlva a zsebemben volt a jegy. Aztán a vonaton együtt utaztam egy 32 éves apukával, meg a 4-5 éves kislányával, akiknél semmilyen csomag nem volt, viszont nagyon sokat mosolyogtak, illetve a kislány rendkívül fegyelmezetten hagyta apukáját szundikálni, de amikor odaadtam neki a nálam lévő tescós bárhová feltapasztható minioroszlánt, nagyon örült, és pajkosan feltapasztgatta dolgokra. Érdekes módon a város elég üres volt, mindenhol le tudtam ülni, a metrón is, pedig 4 órára járt az idő. Hajniékhoz mentem, ők hoztak el Nórihoz.

A második nagyszerű az itt létben, hogy honnan is tudja az ember messziről, melyik busz közeledik. Hát onnan, hogy megnézi az óráját, mely pontosan annyit mutat, amennyi a menetrendbe van írva. A legtöbb megállóban plusz feature-ként a kijelző is kiírja, hány perc múlva jön a busz.

Első munkanapom jól kezdődött, mert a sok immár minimum 4 hónapja ott dolgozó orvos nagyot nézett, amikor a nővérek a nyakamba ugrottak, és örültek, hogy visszajöttem. Tényleg cukik voltak, nagyon jól esett. Szerencsére szüléshez nem hívtak, viszont rengeteg papírmunkát kellett csinálnom, és hazaadni tök ismeretlen gyerekeket. Viszont Libuse volt a konzultáns, ami nagyon szuper, mert ismerem, mert kedves, okos. Csak angolul nem tud jól, de már nagyon meggyőző.

Pénteken munka után 10 fontért, ahogy mindenki mondta, egy telefonkikódoló kikódolta a telefonomat. Aztán Hajniéknál vacsiztam csodálatos disznóhúst, miközben a The Voice-ban továbbjutott Dávidka. Van valami csávó az interneten, akitől meg lehet venni a TV2 nézését élőben.

Munkába menet ma egy nő előre engedett, amikor felszálltunk a buszra, mondván, én régebb óta várok, persze, hisz elnéztem a menetrendet, és elment az előző busz az orrom előtt. Utána is mosolygott rám, majd mikor leszállt, külön odaszólt, hogy have a nice weekend.

A műtőben az öreg műtősfiú megismert, és követelt képeket a Boriról, rá kellett jönnöm, a telefonomban sok felesleges kép van, és nem is igazán jók. Több ismerős szülésznő is volt, eléggé otthonosan éreztem magam.

Hazafelé a buszon, amire itteni 22:22-kor szálltam fel, rájöttem, hogy ez hulla fárasztó. Mármint dolgozni. Nem is tudom, hogy bírtam régen. Bár asszem, akkor is elfáradtam egy 13 órás shiftben. Pláne, hogy ez a mai úgy ért véget, ahogy Murphy gondolja, miként kell egy ilyen újszülöttintenzíves munkanapnak véget érnie. Vagyis a kétszer 10 perc szünettel abszolvált, 9íg tartó shift végén, 20 óra 45 perckor érkezett crash call után, 21 órakkor a kettővel arrébb lévő szülőszobában megnyomták a segítséghívót, és persze az a gyerek tényleg rosszul volt. Nem vett levegőt, intubálni kellett, éleszteni, aztán felvinni az osztályra. De legalább tudom, hogy az újraélesztést kevésbé lehet elfelejteni két év alatt. Volt ma amúgy minden, tartottam resus-training-et egy anyukának, hazaengedtem két gyereket, meggyőztem egy anyukát, hogy szedje össze magát, hogy az ikrei meg ő egy szobába kerülhessenek. Láttam megrettent szülőket zokogni örömükben, amikor újszülöttjük magához tért, és felsírt az első sokk után. Találkoztam az anyai szeretet erejével, amikor egy kendős nagymama segített megértetni a saját lányával, hogy nem fogjuk a teljesen éretlen magzatát megpróbálni újraéleszteni, mert nincs esélye a túlélésre. Rettentő bánatos volt, mégis csak arra figyelt, hogy megóvja a nag ylányát, amitől csak teheti, csak úgy éreztem az erőt, és a szeretetet cikázni a levegőben, még a szülésznő, és a nőgyógyász registrar is megkönnyezte, ahogy ölelte magához a lányát, és mondta, hogy el kell engedni. És Libuse-tól tanultam, hogyan kell beszélni egy ilyen helyzetben, több empátiával mint ahogy én tettem volna.

Sajnos most muszáj aludnom, mert már össze is estem volna, ha nem vár itthon Nóra főztje az isteni salátával.