Első poszt

05/01/2013

Hahó.

Gyorsan el kell kezdenem írni, mert annyi minden történik, hogy a felét már el is felejtettem. A lényeg, hogy újra Londonban vagyok. Kijöttem egyedül, ott hagytam kisPöcköt, és elkezdtem dolgozni.
Már amikor leszálltam Lutonban, szomorúságomból, hogy kimindenkit hagytam otthon, kizökkentett, a masina a falban, ahonnan a feladott poggyászra várás közben  bankkártyám bedugásával kinyertem vonatjegyemet. De tényleg. Beledugtam a bankkártyám, és 5 másodperc múlva a zsebemben volt a jegy. Aztán a vonaton együtt utaztam egy 32 éves apukával, meg a 4-5 éves kislányával, akiknél semmilyen csomag nem volt, viszont nagyon sokat mosolyogtak, illetve a kislány rendkívül fegyelmezetten hagyta apukáját szundikálni, de amikor odaadtam neki a nálam lévő tescós bárhová feltapasztható minioroszlánt, nagyon örült, és pajkosan feltapasztgatta dolgokra. Érdekes módon a város elég üres volt, mindenhol le tudtam ülni, a metrón is, pedig 4 órára járt az idő. Hajniékhoz mentem, ők hoztak el Nórihoz.

A második nagyszerű az itt létben, hogy honnan is tudja az ember messziről, melyik busz közeledik. Hát onnan, hogy megnézi az óráját, mely pontosan annyit mutat, amennyi a menetrendbe van írva. A legtöbb megállóban plusz feature-ként a kijelző is kiírja, hány perc múlva jön a busz.

Első munkanapom jól kezdődött, mert a sok immár minimum 4 hónapja ott dolgozó orvos nagyot nézett, amikor a nővérek a nyakamba ugrottak, és örültek, hogy visszajöttem. Tényleg cukik voltak, nagyon jól esett. Szerencsére szüléshez nem hívtak, viszont rengeteg papírmunkát kellett csinálnom, és hazaadni tök ismeretlen gyerekeket. Viszont Libuse volt a konzultáns, ami nagyon szuper, mert ismerem, mert kedves, okos. Csak angolul nem tud jól, de már nagyon meggyőző.

Pénteken munka után 10 fontért, ahogy mindenki mondta, egy telefonkikódoló kikódolta a telefonomat. Aztán Hajniéknál vacsiztam csodálatos disznóhúst, miközben a The Voice-ban továbbjutott Dávidka. Van valami csávó az interneten, akitől meg lehet venni a TV2 nézését élőben.

Munkába menet ma egy nő előre engedett, amikor felszálltunk a buszra, mondván, én régebb óta várok, persze, hisz elnéztem a menetrendet, és elment az előző busz az orrom előtt. Utána is mosolygott rám, majd mikor leszállt, külön odaszólt, hogy have a nice weekend.

A műtőben az öreg műtősfiú megismert, és követelt képeket a Boriról, rá kellett jönnöm, a telefonomban sok felesleges kép van, és nem is igazán jók. Több ismerős szülésznő is volt, eléggé otthonosan éreztem magam.

Hazafelé a buszon, amire itteni 22:22-kor szálltam fel, rájöttem, hogy ez hulla fárasztó. Mármint dolgozni. Nem is tudom, hogy bírtam régen. Bár asszem, akkor is elfáradtam egy 13 órás shiftben. Pláne, hogy ez a mai úgy ért véget, ahogy Murphy gondolja, miként kell egy ilyen újszülöttintenzíves munkanapnak véget érnie. Vagyis a kétszer 10 perc szünettel abszolvált, 9íg tartó shift végén, 20 óra 45 perckor érkezett crash call után, 21 órakkor a kettővel arrébb lévő szülőszobában megnyomták a segítséghívót, és persze az a gyerek tényleg rosszul volt. Nem vett levegőt, intubálni kellett, éleszteni, aztán felvinni az osztályra. De legalább tudom, hogy az újraélesztést kevésbé lehet elfelejteni két év alatt. Volt ma amúgy minden, tartottam resus-training-et egy anyukának, hazaengedtem két gyereket, meggyőztem egy anyukát, hogy szedje össze magát, hogy az ikrei meg ő egy szobába kerülhessenek. Láttam megrettent szülőket zokogni örömükben, amikor újszülöttjük magához tért, és felsírt az első sokk után. Találkoztam az anyai szeretet erejével, amikor egy kendős nagymama segített megértetni a saját lányával, hogy nem fogjuk a teljesen éretlen magzatát megpróbálni újraéleszteni, mert nincs esélye a túlélésre. Rettentő bánatos volt, mégis csak arra figyelt, hogy megóvja a nag ylányát, amitől csak teheti, csak úgy éreztem az erőt, és a szeretetet cikázni a levegőben, még a szülésznő, és a nőgyógyász registrar is megkönnyezte, ahogy ölelte magához a lányát, és mondta, hogy el kell engedni. És Libuse-tól tanultam, hogyan kell beszélni egy ilyen helyzetben, több empátiával mint ahogy én tettem volna.

Sajnos most muszáj aludnom, mert már össze is estem volna, ha nem vár itthon Nóra főztje az isteni salátával.