Lakást találni

Hát az nem egyszerű. Amíg otthon voltam, szóba sem álltak velem. Itt különben ez a trend, akkor vesznek komolyan, ha már itt vagy: van itteni telefonszámod, meg itteni címed. Állást és lakást keresni is csak így lehet. Nyilván vannak persze kivételek.

A lakáspiac mondhatni dinamikus Londonban. Ahogy Suzuki nevű kedvenc ügynökünk, akit Hajnalka –akinek ezúton is köszönöm, hogy kitartott mellettem, és végignézte velem az összes kecót, és közben hallgatta, hogy melyik lakással mi a bajom- is a szívébe zárt, fogalmazott, ez egy gamble, és ha nem tudok aludni a lakástalálás okozta stressztől, akkor ne menjek kaszinóba.

Miért is van szó „gamble”-ről? Azért, mert az érdeklődőknek be kell fizetniük pénzt azért, hogy ajánlatot tehessenek, majd ajánlatot kell tenniük, ekkor az ügynökség ellenőrzi a papírjaikat, melyeket előzőleg le kellett adniuk, úgyismint fizetésről szóló igazolás, megtakarításokról szóló banki kivonatok, munkaadói ajánlás, meg ilyenek. Azután, ha ezek igazinak bizonyulnak, a landlord dönt, hogy elfogadja-e az ajánlatot. Tehát számít, hogy mennyit ajánlasz, és hogy nem előz-e be valaki, ha sokat tökölsz. És ezek után a landlord még mindig meggondolhatja magát. És persze 6 heti depositot, meg a havi bérleti díjat előre kell perkálni.

A „gamble” úgy kezdődik, hogy felhívsz letting agency-ket, ahol a letting agent felveszi a telefont, és mielőtt megkérdezhetnéd, hogy a hirdetésben olvasott lakás kiadó-e, feltesz 15 igencsak személyes kérdést a kilétedről, a fizetésedről, hogy kikkel fogsz lakni a lakásban, és hogy milyen lakást keresel. Ezután elmondja, hogy őszerinte melyikeket fogja megmutatni neked. Voltunk egy angol (Mark) és egy walesi (Rupert) ügynökkel lakást nézni, ezek gyönyörűen beszéltek, és meséltek a barátnőjükről, kislányukról , és hogy még nem jártak Magyarországon, de rajta van a listájukon. Mutattak helyre lakásokat, de nem elég jókat. Aztán volt egy indiai csávó, aki egy skót csajjal küldött ki minket egy házhoz, ami három hálószobás volt, kocsibeállóval, nagy kerttel, de nagyon szűk terekkel. Ez a csaj azon kívül, hogy csúnyán nézett ránk, amikor kicsit túl erősen csaptuk be a sárga bogárhátújának ajtaját, azzal a szöveggel etetett minket, hogy van már komoly érdeklődő, ajánlatot is tett, de az három olasz egyetemista, és nyilván a landlord egy családot előnyben részesít velük szemben. Később valami ilyesmit egy másik ügynök is mondott, ezért gondolom, hogy ez a feszültségfokozó sztenderd szöveg. Ezek után tértünk be Suzukihoz a Japan Letting Agency-be. Csudacuki volt, az elején teljesen hülyének néztük, mert mintha nem értett volna minket, és nem tudta volna, mi a dolga. De aztán felhívott, és elvitt két igen jó helyre. Egy lakást és egy házat mutatott, a lakás sajnos nagyon drága volt, a ház viszont annyira megtetszett, hogy még a 250 fontot is kifizettem, ami az ajánlattevéshez kellett. Ez egy három hálószobás ház volt, nagy kerttel, egy japánok-görögök-feketék-keleteurópaiak lakta környéken, Actonban. A sarkon egy görög Nurseryvel, 5 perc sétára egy hatalmas parktól, és hét percre egy central line metrómegállótól. A háznak nagy ablakai voltak, szépen megvilágította a nap az összeset. Összesen háromszor néztük meg, szegény Suzukival, harmadszorra már Bori és Bence is ott volt, de végül alul maradt azzal a lakással szemben, melynek hálószobájában írom most ezeket a sorokat. Ugyanis szerencsénk volt. Első nap a munkában az egyik munkatársnőm megadta egy volt kolleganő, Tamara számát, mert tudta, hogy hirdeti a kórház környékén lévő lakását. Fel is hívtam Tamarát rögtön, de addigra már egy hölgy tett nekik ajánlatot, azt mondta, ha valami mégsem lesz jó, akkor hív majd, gondoltam is, hogy erről lecsúsztunk, de aztán egy nappal Bencéék érkezése előtt felhívott, hogy a hölgyről kiderült, mindenben hazudott nekik, ezért menjek, nézzem meg a lakást. (Valamire akkor mégiscsak jó ez a referencia-ellenőrzés) Megnéztem, tetszett, körbejártam a környéket, az még jobban tetszett.  De a Suzuki-féle ház is tetszett. Rövidre zárva, Bencével, Borival megnéztük megint a lakásokat, aztán másnap a környékeket, beszéltünk a szomszédokkal, a gyerekprogramokat sorra vettük, meg a nurseryket is. Mindent mérlegelve, a kisebb lakás mellett döntöttünk. Nem kell annyit takarítani, Bori nem esik le a lépcsőn, közelebb van a kórház, és Tamara mindenben segít. Kialkudtuk, hogy még bútorokat is vesz az üres kéglibe.