Tuesday, 12 February 2013

Szuperbori

A dolgozás azt is eredményezi, hogy csak ámulok-bámulok, hogy egyik napról a másikra miket tud a Bori. Aki nem szereti a sajátgyerek dicséretéről szóló ömlengéseket, az most hagyja abba ennek a posztnak az olvasását.
Bori egy-két nap alatt beletanult a szerepjátékba, a most megérkezett nagymamájának, Mártikának önt a kis műcsészébe tejecskét, és megitatja. Benedek baba természetesen itt is főszereplő, megy este kezet mosni, vacsora előtt, ahová anyóka küldi. Mindezt a freecycle-ön szerzett Barbie házban teszik, ahol mondjuk nem érnek fel semmit, mert ez komolyan a hosszú lábú Barbikra van tervezve, de ez nem zavarja meg az elmélyült játékot. Ma reggel azt mondta nekem Bori: - Nem találom a kupakját ennek a ceruzának. Nagymamának azt mondta: - Megmutatom a szobámat. Panniék itt léte alatt a -Gyere velem volt a sláger, most már azt mondja, - Gyere, együtt menjünk.

Volt egy pár nap, amikor az izé szó helyett azt használta, folyosó. Bármire, aminek nem tudta hirtelen a nevét, azt mondta folyosó. Kérem azt a folyosót, stb.Azt is mondja, hogy Babócát szeretnék nézni, és sokmindent magától megköszön a köszi, és a thank you váltogatásával.

Új angol tudás : Clap your hands!, swish, swish swish, round and round, all through the town. Twinkle twinkle little star.

Mesélés. Már három teljes mesét végigbír türelemmel, és kéri azokat, melyek tetszettek neki az előző alkalommal. A Vidám mesékből, amit Misitől kapott, a Gomba alatt a kedvence, abból is a veréb tetszik neki a legjobban. Ami nagyon érdekes, hogy a negatív aspektusokról nem akar tudomást venni, nem szereti őket. Mutatja, ha valaki szomorú a képen, mondja, hogy szegény, meg sajnos, és várja, hogy jóra forduljon a dolog. A gombás mesét például úgy meséli, hogy a róka is befért a gomba alá a végén. A kiskakas gyémántfélkrajcárjában is szereti a török császárt, és csak odáig érdekli, míg kútba nem dobják a kakast, meg a vége.

Azt is mondja újabban, hogy mi nem. - Én nem kiabálok. - Nem Benedek, Franci. Meg ilyenek. Most éppen: - Benedek leesett a lépcsőn, eltörött a lába, megmasszírozom, nem fáj neki. Hiszen a Barbiknak kitalált lépcsőn nyilván folyton leesik a Benedek baba.

Ma délelőtt pedig pasizott a lelkem Finlayvel, aki itt lakik az utcánkban, anyukája Rebeka. Finlay Francival egyidős, kicsit kisebb csak mint Bori. nagyon szeretik egymást, és Bori kapott is kölcsön egy hangokat kiadó tologatós játékot, és megköszönte: - Thank you. Erről Panniék tudnak majd még mesélni, hogyan használja Bori a köszönömöt.



4 comments:

  1. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  2. A Bori tenyleg szuper! Nagyon jo, hogy dokumentalod a dumait. :-)

    ReplyDelete
  3. És azt elárulta már, mit súgott Finlay fülébe?

    ReplyDelete
  4. http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Burns,_Robert/Wha_is_that_at_my_bower-door/hu/10609-Falusi_randev%C3%BA
    Egy betű a különbség

    ReplyDelete